Vörös szőlőskertek Arles-ban

Mint a vörösbor

1888. november elején Van Gogh megírta öccsének, Theónak, hogy végre sikerült megfestenie a kávéháztulajdonos, Madame Ginoux portréját Az arles-i nő címmel, továbbá a nyárfák „hulló leveleit”. Ősz volt, és egy Gauguinnel tett séta után a szabadban megfestette a Vörös szőlőskertek Arles-ban című képét. Levelében így írta le a tájat Theónak: „ha velünk lettél volna vasárnap, egy vörös szőlőskertet láthattál volna, ahol minden olyan színben játszott, mint a vörösbor.”

Van Gogh jellemzését nem kell szó szerint érteni, de a lenyugvó őszi nap sugarai valóban vöröses árnyalatúvá varázsolták a kerteket, és a szőlő levével vont párhuzam ráillett a tájra. Kolorista festőként Van Gogh előszeretettel alkalmazott rikító színeket. A természetes árnyalatokkal való szakítása ellenére, és az olajfesték nyújtotta nagyobb szabadság és kötetlenebb stílus dacára Van Gogh élethű képet kívánt alkotni.

Komplementer színek

Van Gogh 1888. október elején fejezte be a Zöld szőlőskert című művét, amely egy hasonló jelenetet ábrázol elsősorban zöldes árnyalatokban. A művész kora nyáron kidolgozott elképzelése alapján készült kép az első darabja volt a szőlőskert-sorozatnak, amelyet számos élénk hangulatú búzamezős tájkép követett. A Vörös szőlőskertek Arles-ban 1888-as őszi befejezése után Van Gogh a két festményt együtt kezdte emlegetni. Előszeretettel tekintett képeire úgy, mint az ellentétes színek által létrehozott kapcsolatra, ahogy a Vörös szőlőskertek Arles-ban színei a kiegészítői a Zöld szőlőskertének.

Egyetlen eladás

1889-ben Octave Maus műkritikus felkérte Van Goghot, hogy küldjön képeket a Húszak csoportja brüsszeli kiállítására. Van Gogh hat munkáját, köztük a Vörös szőlőskertek Arles-ban című művét nyújtotta be az 1890 januárjában megnyílt tárlatra. A festményt 400 frankért vásárolta meg Anna Boch, a Húszak csoportjának egyik tagja, Eugène Boch belga festőművész (akit Van Gogh 1888-ban egy portrén örökített meg) nővére. A Vörös szőlőskertek Arles-ban című műről azt tartják, ez volt Van Gogh egyetlen olyan festménye, amit eladott. A kép az Anna Boch Gyűjtemény részét képezte a művésznő haláláig, jelenleg a moszkvai Puskin Múzeumban van kiállítva.

Kidomborított felület

Paul Gauguinnek nem tetszett Van Gogh impasto technikája (ahol a vastag festékréteg kidomborodik a vászon felületéből), és megjegyezte, hogy: „[Van Gogh] rábízza magát a vastagon felrakott festékeire.” Van Gogh csodálta Adolphe Monticelli (1824–1886) francia festő késői stílusát, aki szabadon alkalmazott gazdag színeit élénk impasto stílusban rakta fel a vászonra, textúrát teremtve így képének, s Van Gogh is elkezdett kísérletezni ezzel a jellegzetes festészeti technikával.

Színkompozíció

Van Gogh nem bízta színeit a véletlenre, és mindig a tiszta színek szempontjából közelített kompozícióihoz. A Vörös szőlőskertek Arles-ban uralkodó vörös árnyalatai mellé Van Gogh a következő megjegyzést fűzi: „A távolban sárgává változik, a napos égbolt zöldes tónust kap, az esőáztatta föld lilás lesz, itt-ott ragyogó sárgákkal, ahogy visszaverődik a lenyugvó nap sugaraiban.”

Gyümölcsszezon

A szőlőskert-jelenet szüretelő alakjai kosarakba rakják az őszi gyümölcsöt. Testtartásuk a művész korai rajzain megjelenített észak-brabanti parasztokra emlékeztet, amilyen például a Görnyedő parasztasszony vagy az Ásó parasztasszony. A szüretelők között a középháttérben egy napernyős nő sétál a földeken, hasonlóan a Zöld szőlőskert piros esernyős alakjaihoz. Arról a festményről hiányzik a fény és a meleg forrása, a Nap, amely viszont erősen süt a Vörös szőlőskertek Arles-ban című képen. Noha a nyár már elmúlt, a nap pedig lenyugvóban van, a festmény gazdag, vörös árnyalatai nemcsak a festő által szeretett őszi tájról és hangulatról, hanem bő szüretről is árulkodnak.